Kezdőlap

Koncertek

Képek

Letöltés

Fórum

E-mail

Linkek

 

 Auróra

Punk Portál

Ingyenweblapok.hu
-Ingyenes weblap sablonok







 Guestbook
My Guestbook

 

 

 

 

 

 

 

Google PageRank

-Az Aurora egy 1982-ben alakult győri punk zenekar. Eredetileg Auróra Cirkáló volt a nevük, az első demók megjelenésekor rövidült le Aurórára. Alapító tagjai: Víg László (Vigi) - gitár, Pozsgay János (Galacs) - basszus, Polyák Attila - dobok és Demeter János (Dauer) - ének.

-Dauer pályafutása rövid volt a zenekarnál, a rendszerellenes szövegek miatt az Aurórát betiltották, ő pedig jobbnak látta Kanadába disszidálni. Dauert Botos Kriszta (Tűz Kriszta) váltotta az énekesi poszton, tőle azonban hamarosan magváltak, mert nem vette elég komolyan a bandát. Ekkortájt már csak álnéven koncertezhettek Magyarországon és több rendőrhatósági figyelmeztetést is kaptak. A '80-as években igen aktív volt az osztrák punk színtér, és ott hamar ismertté vált az Aurora neve, mivel többet koncerteztek ott, mint Magyarországon, '88-ban pedig németországi turnéra hívták őket. Az első lemezüket, az 1988-at ezen turné bevételeiből finanszírozták. Jellemzően előbb jelent meg Ausztriában, mint hazánkban.
-Az orosz csapatok kivonulása "alkalmából" egy remekül időzített nagylemez jelent meg, Viszlát Iván címmel (1989). Ez a 20.000 feletti eladott lemezszámával korának legkelendőbb kelet-európai punk rock albumának számított. Hasonlóan népszerű lett a következő, jóval kiforrottabb konceptalbum, az Előre kurvák, gengszterek 1992-ben. Ennek címadó dala egyfajta "Aurora-himnusz"-ként ismert.
-Az ez utáni két albummal (FelTámadás, 1993 és Keserű cukor, 1994) metálosabb irányba indult el a zenekar, de végül visszatértek a punk gyökerekhez. 1994-ben történt egy tagcsere is, Polyák kiszállt és helyét Blinker vette át. És ebben az évben jelent meg a német Wizo-val közös válogatásalbumuk, a Mindhalálig Punk. Ezen található néhány korábban kiadatlan illetve újrahangszerelt Aurora felvétel (Barikádharcos, Fojtogatók, Kis kurva, Bella Csaó, Másvilág, Ég veled). 1996-ban jelent meg új, ismét punk "slágeralbum"-nak számító lemezük, a Nincs karácsony. Érdekessége a "Nem vagyok ostoba" című dalban hallható trombita (Goreczky "Kisbé" Szabolcs), amely a következő lemezen nagyobb szerepet kap.
-Az 1997-es Illegális bál lemez lazább, melodikusabb számokat tartalmaz, mint a korábbiak, négy dalban trombitaszólók is hallhatók (Kiégett reflektor, Robin Hood, Kifacsart citrom, Múltak az évek). Ebben az évben megalapították saját kiadójukat, az Aurora Records-ot, visszavásárolták régebbi lemezeik jogait és újra kiadták őket, valamint számos más punk zenekar albumait is.
-1998-ban megszervezték az abdai Újhullám Punkfesztivált.
-1999 sűrű év volt a zenekar életében. Először egy összefoglaló válogatásalbum jelent meg, öt korábban kiadatlan számmal, ebből három a '80-as évek demófelvételeinek újrahangszerelt, újra felvett változata (Egyszemélyes háború, Erjed már, Ne provokálj) illetve egy német nyelvű Aurora feldolgozás (Anti-körper - Welche Richtung?) és az ötödik újdonság a Győri ETO indulója. Megjelent egy vadonatúj lemez is, Balkán Express címmel, melyen már az új dobos, Kovács Zoltán (Kiskovács) dobolt és egy különleges feldolgozásalbum az Anti-körper zenekarral, melyen 4 Aurora szám hallható az Anti-körpertől németül és 4 Anti-körper szám magyarul az Aurórától. Ezen a lemezen 4 Aurora videoklip is található (Robin Hood, Balkán Express, Csodatevő, Tizenöt múlt)
-2001-től 2004-ig ismét volt Újhullám fesztivál az Aurora szervezésében.
-2002-ben új album jelent meg, A rezervátum mélyén címmel. A rendszerváltás óta hanyagolt kommunista-ellenes szövegek itt ismét előtérbe kerültek, ellensúlyandó az utóbbi években elterjedő hamis "Kádár-nosztalgiát" (Csinibaba). Ekkortól kezdtek kétgitáros formációban játszani koncerteken, Matula Csaba ritmusgitárossal egészült ki a csapat, majd az ő távozása után a korábbiakban csak trombitán közreműködő Kisbé vette át a posztot.
-A 2004-es Meddig tart? lemezen alaposan kihasználják a két gitárt, egyébként pedig teljes fordulat a Nincs karácsony-Rezervátum-típusú, könnyebben emészthető vonalhoz képest, sokkal sűrűbb, keményebb zene, a szöveg is méltó a borító szürreális festményéhez. Egyébként az "1988"-at nem számítva ez a zenekar legrövidebb lemeze.

Jelenlegi felállás

  • Víg László (Vigi) - (szóló)gitár, ének (1982-)
  • Pozsgay János (Galacs) - basszusgitár, vokál (1982-)
  • Goreczky Szabolcs (Kisbé, Békis, Qka) - trombita, (ritmus)gitár, vokál (1996-)
  • Kovács Zoltán (Kiskovács) - dobok (1999-)

 

 

    


 

|  Koncertek |  Képek   |  Letöltés  |  Fórum  |   E-mail |